Szeretettel várunk az Egységben karácsonyi spirituális koncertre és szertartásra, ahol ismert zenészek és magyar szellemi vezetők összefogásával egy több száz fős koncerten közös zenéléssel, dobolással, valamint tánccal hangolódunk az év egyik legszebb ünnepére.
Az estet ismert spirituális zenészek és közösségeik közötti összefogás jegyében, szertartásosan tartjuk. A közös ünneplésen az alábbi magyar szellemi vezetőkkel és közösségeikkel találkozhatsz:

Integrál szemléletű klinikai szakpszichológus, spirituális zenész

KFT együttes alapítója, énekes, zenész

Hegedűművész

Spirituális tanító, énekesnő

Fuvolaművész, zenész

Torokénekes, zenész, multiinstrumentalista

Pozitív pszichológiai és zeneterápiás énekesnő

Bagdi Bella zenekar vezetője, billentyűse

Samsara Boulvard énekesnője

énekes, zenész
Megérezheted a lélek jelenlétét, megérkezhetsz a jelenbe és szabad lehetsz egy biztonságos közegben. Nincsenek dogmák, hiszen vallások nélkül is lehetünk spirituálisak. Nincsen kötött liturgia, vallási szabály vagy valamiféle térítés. Tiszta és érzékeny figyelem születik meg önmagunkra, miközben a zene univerzális élménye, a ritmus segít összekapcsolódni azzal, akik valójában vagyunk. Ezt a folyamatot a Föld különféle kultúrái szent dalainak éneklésével kísérjük. Visszaemlékezhetünk a valódi természetünkre, amelyet a nyitottság, az ártatlanság, az öröm, a ragyogás, a szeretet és a spontán bölcsesség jellemez. Rájövünk, mennyire hasonlóak vagyunk. Emberiek, akikben a lélek él, mely keresi az önmagára találást és a kapcsolódást.
A közös élő zenével, énekléssel és a kiváló zenészekkel együtt megteremtjük azt a bensőséges hangulatot, ünnepi nyílást és emelkedett energiaszintet, amelyet egy rövid szünet után az integrál közösség két fontos rítusa követ. Az egyik a végzettek elismerése, útjukra bocsátása a tanúsítvány átadással, a másik az elsősök köszöntése. Mindkettő a közösség bevonásával, csoportos keretben, élő zenére történik. A másodikos és harmadikos évfolyam tagjai, valamint a már korábban végzett integrálos és külsős vendégek tartják ehhez a teret. Különféle szerepekbe lépve strukturáljuk a köröket és a rítus egyes részeit a család/rendszerállítás elvei szerint. Végül az egész feloldódik egy nagy energiájú kiadós közös dobolásban és transztáncban.
Jegyvásárlás:
Időpont:
Hozz magaddal:
Helyszín:
Parkolás:
Ha kérdésed van, írj nekünk vagy hívj minket!
Papp Sándor, papp.sandor@integralakademia.hu, +36205871670
Várunk szeretettel!
Integrál Akadémia
Látogatás forrása: Integrál Akadémia